Mi a baj azzal, hogy a kutya otthon marad egyedül és unatkozik? Leginkább az, hogy minden, számára érdekesnek gondolt dolgot megrágcsál.
Amikor hazahoztuk Dextert, az első két nap arról szólt, hogy megtanítsuk játszani. Bizony, megtanítani rá, hiszen az alomban csak a tesókkal birkózott, az új játékokkal nem tudott mit kezdeni. Természetesen megkapta az első S-es sípolós gumicsirkét, egy kisméretű labdát – amit gyorsan kinőtt –, és egy pamutfonalas rágókát. Az első nap incselkedtünk a játékkal, húzogattuk előtte, eldobtuk neki, de semmi. Csak nézett félrebillentett fejjel. Aztán másnap megtört a jég és elkezdte harapdálni, majd vadul rágcsálni a játékait. Persze ez annak volt köszönhető, hogy amikor a kezünket próbálta rágni, rögtön a szájába dugtunk egy játékot és megdicsértük. Így viszonylag gyorsan rákapott a játék ízére.
Engem sem kellett félteni, én is rákaptam. Olyan játékot kerestem, ami azon túl, hogy jópofa és imádja a kutya, még jót is tesz neki. Elkezdtem keresgélni a neten és rátaláltam a Kong termékcsaládra. Nagyon fancy-nek tűnt, valódi kaucsuk, jutalomfalattal tölthető, kifejezetten a kölyökkutyák ínyéhez kifejlesztve, leginkább fogzás idején. Ja, és nem utolsó sorban „World’s No.1 Dog Toy” egyenesen az USA-ból! Arra gondoltam, hogy ezek az amerikaiak biztosan tudnak valamit, ha díjnyertes lett a játék, de legalábbis egy próbát megér.
És ami még különösen izgatott, az a gumi játékban tölthető „Ziggis” jutalomfalat, ami tisztítja a fogakat, fejleszti a rágóizomzatot, és nem utolsó sorban hosszú időre leköti a kutyust. Megvettem, hazavittem és Dexter imádta. Mivel napközben kiskora óta egyedül van otthon, ezért minden reggel betöltöttem a Kong jutalomfalatját és már rohant is a helyére, egyáltalán nem érdekelte, hogy elmegyünk. Gyorsan kiderült, a Kong jó választás volt.
Ettől persze hamar rámjött a Kong-mánia. Következő szerzeményem a Kong Wubba volt. Textilborítás, polipszerű karok, belül két sípoló gumilabda, amit – ne aggódjatok – nem olyan egyszerű sípoltatni. A mai napig imádja, eldobom-visszahozza-húzogatjuk-eldobom… a végtelenségig játszható őrület. Már néhány hónapja megvan, de tökéletesen bírja a strapát, nem szakad, nem nyúlik, ezen ne is csodálkozzunk, hiszen ez is „World’s No.1 Dog Toy”! Azok után, hogy a második Kong játék is bevált, kinéztem a e következőt, egy Jump N Jack-et.
Ez is minőségi kaucsukból készült, tisztítja az ínyt és a fogakat, valamint a kialakításának köszönhetően jutalomfalatokat, vagy tápot lehet beleszurkálni, amiket kiügyeskednek a kutyusok. A kaucsuk és a forma pedig őrületes pattogást biztosít a lakásban, melynek iránya kiszámíthatatlan, ezért érdemes a bútorokra is figyelni. Ugye nem lep meg benneteket, ha azt mondom, hogy ezt is imádja?! Hurcolja a szájában, mint egy cumit, rágcsálja, visszahozza, teljesen multifunkcionális a játék.
Most itt tartunk Kong ügyileg, de már kinéztem a következőt…
Kong Puppy Small: 1680 Ft
Kong Puppy jutalomfalat Small, 10 db: 2350 Ft
Kong CamoWubba Small: 1808 Ft
Kong Jump n Jack Small: 2190 Ft
Ahol Kongot vásárolok: www.petnet.hu
Esténként, amikor hazaérünk, mindenhol a játékai hevernek a lakásban. Dexter soha nem rágott meg semmit, ami szerintem annak köszönhető, hogy olyan játékokkal van körülvéve, amik lekötik a figyelmét. Fontos, hogy a kutyának – főleg ha sokat van egyedül – legyen lehetősége elszórakoztatni magát, és unalmában ne a lakást kezdje szétkapni. Nálunk a Kong játékok váltak be, mert nagyon okosan – szinte egy kutya fejével átgondolva - lettek kitalálva, így Dexternél a gumicsirke már csak a múlté, Kongék átvették az uralmat.