Még a Dexter előtti időkben gyakran találkoztam beszari zsebkutyákkal. Olyanokkal, akik összerezdültek még akkor is, mikor a száraz borostyánt megfújta a szél.

Én viszont mindig olyan zsebkutyát szerettem volna, aki vagány, de nem zsebterrorista. A pasim mindezt sportos yorkiként aposztrofálta. Nagy szerencsénkre nekünk egy sportos yorkink van.

Persze eleinte bármennyire is szerettünk volna már kimozdulni, először ki kellett várnunk a kötelező oltásokat. Ezek a hetek végtelen hosszú időnek tűntek. Én például annyira ráparáztam az esetleges fertőzésre, hogy a barátaink cipőben még az előszobába sem jöhettek be, le kellett venniük már a folyósón. Sőt, simogatni is maximum kézmosás után lehetett a kicsikét. Mindenki hülyének nézett, de így legalább nyugodt voltam.

A várva várt első séta persze botrányosra sikeredett. A hámot (azzal kezdtünk, attól tartva, hogy a nyakörvvel a nagy szertelenségben letépi a fejét, de legalábbis megfullad) és a pórázt viszonylag nyugodtan kezelte, a hirtelen jött óriási teret viszont izgatottan. Totál meg volt zavarodva, mindenkihez odament, ugrált, örült, szaladgált le-fel, szinte követhetetlen volt a mozgása. Igazi cikifejség volt az első néhány séta. A határtalan öröm „áldozatainak” csak szabadkoztam, hogy még csak most kezdtük, meg nagyon kicsi még, bocsi, Dexter, nyugi, bocsi...

Abból a szempontból viszont szerencsés helyzetben voltam, hogy az oltások után elkezdhettünk „összejárni” két még zsebkutyább haverjával, akikkel hamar megtanult a saját szintjén játszani. Saját súlycsoportjában remek tréning volt neki, megtanult birkózni, felülkerekedni, vagy ha szükséges, visszavenni a tempóból. De más a négy fal közötti haverkodás, és más a kemény utcai élet.

Hosszú sétákhoz : hordozható itató palack  

Séta közben első találkozása egy nagyobb méretű kutyával először meghökkentette. Leginkább akkor lepődött meg, amikor a nála négyszer nagyobb kutya próbálta a fejét bedugni a hátsó két lába közé. Persze nem avatkoztam be, hagytam, hogy megtapasztalja, hogy vannak nála jóval nagyobb srácok is. Szerencsére a kezdeti megszeppenés után már boldogan ugrálta körbe a nagyobb havert, és semmi félelem nem látszott rajta. Később azt is megtapasztalta, hogy milyen az, amikor a kis hülyére „rászól” a nagy kutya. Ekkor sem volt gond, egy másodperc alatt felvette a behódoló testtartást, majd folytatódott tovább a játék. Mivel soha nem kaptuk ölbe Dextert, ha egy ismeretlen, nagyobb kutya jelent meg a színen, talán pont ezért számára első blikkre minden kutya pajti. Persze ez nem azt jelenti, hogy egyből a nyakába ugrik, úgy tűnik, igyekszik felmérni a terepet, és ha nincs pozitív visszajelzés, akkor ő sem melegszik bele az önfeledt játékba.

A pórázos köröknél lényegesen más a szabadon futás, mondjuk a Tabánban. Be kell vallanom, az első elengedésnél nagyon aggódtam. Nehogy eltapossák a játék hevében! Jaj, csak szét ne marcangolja egy nagy dög! Ki ne szaladjon az útra! Csupa félelem… De gyorsan kiderült, azok a kutyák, akiket póráz nélkül sétáltatnak, többnyire nem támadó jellegűek – bár azért érdemes a gazdival néhány szót váltani - , a nagyok vigyáznak a kicsikre, és a kissrác nem kolbászol túl messzire a gazditól. Egyébként is, Dexter roppant barátságos, játékos, nem egy provokatív típus, nem történhet semmi baj, na! – nyugtattam magam.
Baj?! Ugyan, őrületes játék! Hihetetlen volt, soha ilyennek előtte nem láttam! Olyan megrészegült volt a szabadságtól és a közös játéktól, hogy én csak szó nélkül álltam és vigyorogva néztem.  Jó volt látni, miként jut el egy kutyus az első sétától, az önfeledt, szabadtéri játékig más kutyákkal. Persze akkor is nagyon édes, amikor velem játszik, de a két dolog összehasonlíthatatlan. Nagyon fontosnak tartom, hogy gyakran legyen ilyen élményben része és az én szerepem ilyenkor csak a behívásra korlátozódjon. Azért nem tagadom, borzasztóan jól esik, mikor az önfeledt játék közben a nevét hallva Dexter boldogan rohan hozzám. Ilyenkor érzem, hogy fontos vagyok neki, és én vagyok az ő – kimondom, imádnivaló - gazdija. Aztán persze szalad vissza a méretes goldie, gordon szetter és vizsla haverokhoz. Nem bánom! Sőt!

Ha még kölyök a kutyátok, szerintem bátran eresszétek össze nagyobbakkal, és egyszer legyen a pasiknak is igaza, hogy nem a méret a lényeg.